Csereháti Szociális Szolgáltató Hálózat - Célok, szolgáltatások
Szociális válságkezelõ programok 1991. óta folynak az ország leghátrányosabb helyzetû
kistérségeiben. A Csereháton 2002-ben indult ilyen program az SZCSM támogatásával.
Ennek célja a lakossági szociális hátrányok csökkentése, kiegyenlítése a szociális
ellátások bõvítésével, aktivizáló és egyéb speciális helyi programok támogatásával.
Kiemelt célként jelentkezett az önkormányzatok szociális törvénybõl következõ
feladataik ellátására való felkészítése, a feladatellátás feltételrendszerének
kiépítése. A települések összessége (92 település) 3 éven át évente 100 millió
forint támogatásban részesülhetett a szociális ellátás javítása érdekében. A program
lényege, hogy nem egyedi pályázatok beadásával és elbírálásával, hanem térségi
szinten összehangolt és elfogadott hároméves fejlesztési terv alapján került sor
a támogatásra.
A térségrõl készült elemzések rámutattak, hogy:
- A foglalkoztatási, megélhetési gondok szélsõségesen felerõsödtek, az ingázási
lehetõségek korlátozottsága miatt is mindenképp szükséges a helyi lakosság
foglalkoztatását biztosító gazdasági tevékenységek beindítása.
- A Cserehát egészében, ezen belül a jelen projektben együttmûködõ 15 településen
a versenyszférához tartozó gazdaság gyakorlatilag nem létezik. A helyi társadalom
leépülése, a forgalmi elzártság és az aprófalvas településkörnyezet nem is
kedvez a vállalkozások megtelepedéséhez.
- A helyi önkormányzatok foglalkoztató képessége is erõsen korlátozott.
Marad az adottságok szociális vállalkozásban való hasznosításával megoldott
alternatív foglalkoztatási lehetõség, melyek kezdeményezésében és szervezésében
a Csereháti Településszövetség már eddig is szerzett tapasztalatokat.
A Településszövetség a Cserehát három mikro-térségében (Tornai medencében,
Alsó-Bódva-völgyben, Közép-Csereháton) élõk számára kíván a helyi munkanélküliek
tartós foglalkoztatásával szociális szolgáltatásokat biztosítani, ezáltal a
mintegy 4700 fõnyi lakosság életkörülményeit javítani.
A megcélzott szolgáltatási kör magába foglalja a hagyományos házi és családgondozást,
személyi és házvezetési szolgáltatásokat, valamint a társadalmi kapcsolatok
szervezését.
A Csereháti Településszövetség összefogásában kialakuló térségi szemléletû szociális
vállalkozás szolgáltatásainak egy részét a helyi önkormányzatok által rászorulónak
talált idõs lakosok, hátrányos helyzetû családok számára nyújtja, míg más szolgáltatások
célcsoportja nyitott, bárki igénybe veheti.
A helyi szolgáltatások iránti igényeket felmérõ vizsgálat eredményei rámutattak,
hogy a településeken az alábbi területeken igényelnek gondoskodást:
- rendszeres gondozás
- személyi szolgáltatások
- közösségi rendezvények szervezése
- házi munkákban való segítség
- házkörüli munkákban a segítség
- háztartásvezetési tanácsadás
- szocializációt erõsítõ vagy tanulási segítség gyermekeknek
A színvonalas és széleskörû szolgáltatások eszközhátterét és a megfelelõ helyiségeket,
mûhelyeket a ROP-3.2.2. projekt keretében alakítottuk ki. A helyi önkormányzatok
helyiséggel, a már meglévõ ellátó rendszerrel való összhang biztosításával segítették
a projekt megvalósítását.
|